Bronzkor

Available in:
A bronzkor (Kr. e 2500–1150) leletanyagban a leggazdagabb korszak a Szatmár Megyei Múzeum régészeti gyűjteményében. Ez annak köszönhető részint, hogy az elmúlt fél évszázadban fokozott figyelemmel kutatták ezt a periódust, másrészt pedig maga a korszak jellemzői, a gazdag és gyakori leletanyag magyarázzák. A gyűjtemény bronzkori leletei elsősorban a településekről és a depókból származik, kisebb mértékben pedig, a temetkezésekből.
Az első Szatmár környéki bronzkori lelet egy 1855-ben, Ákosnál, a Kraszna partján talált arany karkötő. A 20. század második felében további nagyszámú bronztárgyat fedeztek fel, fegyvereket, szerszámokat, ékszereket Domahida, Magyarcsaholy, Rózsapallag, Sárköz és Felsőboldád lelőhelyeken. A korszak iránti érdeklődést nagyban növelték ezek a látványos felfedezések, nemkülönben a szépen díszített kerámia leletek. Ennek az ösztönzésnek köszönhetők az első régészeti ásatások a 19. és a 20. század fordulóján: Apsai Mihályi János kutatásai Bojánházán és Vende Aladár ásatása Nagykároly–Bobáld lelőhelyen. A 20. század második felétől Szatmár megyében úgyszólván állandóan folyt bronzkorszakra vonatkozó régészeti kutatás. A legfontosabb ásatások Nagykolcs, Nagykároly–Bobáld és Lázári lelőhelyeken folytak. Ezek több mint tíz évig tartottak. A legnagyobb kiterjedésű őskori ásatás a a Pete–Csengersima román-magyar határátkelőnél folyt le, ahol mindkét oldalon összesen 2,5 ha-t meghaladó terület került feltárásra.
Északnyugat Románia bronzkori leleteinek gazdagsága több tényezőnek köszönhető. A legfőbb ok bizonyára az, hogy a bronzkor általában a látványos fejlődés korának számít. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy a bronzból készült munkaeszközök az addigiaknál hatékonyabbnak bizonyultak, de már a rézkortól kezdődően megfigyelhető megélhetési stratégiák és erőforrások bővülésének is. Az állattenyésztésben például, az elsődleges termékek (hús, bőr, csont) feldolgozásáról áttevődik a hangsúly a másodlagos állati termékek (tej, gyapjú, vonóerő) felhasználására. Ez az állattenyésztés-központú gazdálkodás Szatmárban kedvező földrajzi feltételekre talált: az állatok legeltetését és teleltetésüket nagyban segítette a kiterjedt vízjárta vidékek gazdag növényzete, az Ecsedi láp, az Ér mocsarai, a Szamos, a Túr, a Kraszna és a Homoród árvíz öntözte lankáinak gazdag növényvilága. A korszakban így a legsűrűbben lakottak éppen e területek határa, illetve a domb-vidék és a termékeny síkság találkozása. A két vagy három ökoszisztéma együttes kihasználása tette lehetővé az ott lakók számára, hogy dacoljanak az aszállyal, a kártevők megújuló rohamaival, az állatállományt támadó ragályokkal. Így egy olyan gazdálkodási rendszert alakíthattak ki, amely fokozta védekezési képességüket az esetleges törzsek közötti konfliktusok során.
A Közép-, illetve Délkelet-Európa kiterjedt területein felvirágzó Baden- és Coţofeni-kultúrák javarészt az állattenyésztésre épültek. A két régészeti kultúra éppen a mai Románia északnyugati részén találkozott, s bár az Ecsedi láp és az Ér mocsarai egyfajta természeti határt képeztek közöttük, érintkezéseik így is bizonyíthatóak. A rézkor temekezési szokásaival ellentétben, mindkét kultúrában elhamvasztották a halottakat. A Coţofeni-kultúra hamvasztásos temetkezéseit Aranyosmeggyesen tárták fel.
A bronzkor korai szakasza, amelyet a Makó és a Szaniszló típusú kultúrák képviselnek, viszonylag szerényebben reprezentáltak a Szatmár Megyei Múzeum gyűjteményében. A Szaniszló kultúracsoport korában a Nagykároly környéki és a nyírségi területek erőteljes betelepülése észlelhető. Ebből a korból származnak a Beréről előkerült karcolással és mészberakással díszítet edények.
A középső bronzkorban, mint azt a múzeumi gyűjtemény anyaga is tükrözi, jelentősen nőtt a megye területének lakottsága. Ezt a korszakot az Ottomány kultúra virágzása jellemzi. A stabil, jól strukturált társadalom az Ecsedi láp és Ér mocsarának peremén, többrétegű, tell típusú településeket hozott létre. Ezekben a hatalmi központokban, de más településeken is, ahol kevésbé sűrű a lakottság, bizonyítható a bronzkohászat jelenléte, erre utalnak a katalógusban az Érdengelegen talált öntőcső vagy a Beréről származó fejszeöntő-formák. A Szatmár környékén végzett bronzkohászatot kétségkívül ösztönözte az Avas és Gutin hegyeiben művelt bányászat, amely ekkor kezdett kialakulni, s amely az itteni közösségek életviszonyainak gyors fejlődését eredményezte. Az Ottomány kultúra agyagművészete is fellendült, az asztali edényeket barázdált és vésett motívumok díszítették, amelyek a spirálos és szalagszerű díszítményeket elegyítették az egyenes és szögletes vonalakkal. A középső bronzkorszak leleteinek egy része arról tanúskodik, hogy kialakult egy olyan elit, amely előkelőségét aranyból készült dísztárgyak vagy bronz-fegyverek viselésével hangsúlyozta, ilyen például az Aranyosmeggyesen előkerült gyűrű, vagy a sárközi bronzkard.
A késő bronzkorban látványosan megnőtt a bronzleletek száma: fegyverek, ékszerek, munkaeszközök, lószerszámok kerültek elő Domahida, Pete, Tartolc, Érkávás, Mezőterem lelőhelyeken. Ezek a tárgyak a Magyarcsaholy–Piskolt (Hajdúbagos) és a Felsőszőcs kultúrákhoz kötődnek. A kultúrák területei közötti határt az Ecsedi láp képezte, ettől délre, illetve észak-keletre fejlődtek ki. A Magyarcsaholy–Piskolt (Hajdúbagos) kultúrára a kannelúrákkal és bekarcolással díszített kerámia jellemző. A Felsőszőcs kultúra első korszakához a kannelúrás díszítés kapcsolódik, később, egy átmeneti korszak után, amelyet a Kiskolcson, Bujánházán, Darócon talált kerámia jellemez, a kannelúrás díszítés bemélyítetté válik.
A Szatmár megye területén élő bronzkori közösségek hiedelmeire és vallási életére az ebben a korban elterjedt uráni égimádás szimbólum rendszerének jelenléte a jellemző. Ilyen hiedelmekhez kapcsolódhatnak az agyagszekerek feltárt kerekei, a vízi és vándormadár-ábrázolások gyakorisága, amelyek a Nap égi utazására és az évszakok váltakozására utalnak. A Nagykolcson és Lázáriban felfedezett, agyagból készült szarvas-isten ábrázolások bizonyára szimbolikus jellegűek, akár más őskori civilizációk esetében, és a politeista panteon főistenére utalhatnak, akinek attribútumai hasonlítanak az Iliász és az Odüsszeia isten-alakjaihoz. A régészeti kutatások egyértelműen azt bizonyítják, hogy a Szatmár környéki közösségek ebben a korban bekapcsolódtak a javak és eszmék egész Európára kiterjedő kapcsolat-áramába.

Navigálás


Szatmár Megyei Múzeum
Bd. Vasile Lucaciu, Nr. 21
440031, Satu Mare
România
Tel.:0261-737526
Fax.:0261-768761
Email:muzeusm@gmail.com

Részletek
Finanţator
Sigla UE
Pentru informaţii despre celelalte programe finanţate de Uniunea Europeană în România, cât şi pentru informaţii detaliate privind statutul de membru al României la Uniunea Europeană, vă invităm să vizitaţi adresa web a Reprezentanţei Comisiei Europene în România
Acest site web nu reprezintă în mod necesar poziţia oficială a Comisiei Europene. Întreaga răspundere asupra corectitudinii şi coerenţei informaţiilor prezentate revine iniţiatorilor site-ului web.