Krasznabéltek a 14. század utolsó évtizedeiben került a Máramarosból származó, román eredetű Drágfi család tulajdonába, akik a következő század folyamán Béltekieknek kezdik magukat nevezni. A falu plébániatemploma egy 1424-es adat szerint Szűz Máriának volt szentelve. Erdőd mellett, Drágfi Bertalan itt is építkezett 1482-ben. A templom a vidék többi Drágfi birtokon található plébániájával együtt protestánssá lett a 16. század közepén, de 1597-ben ismét katolikus templomként szentelik föl, méghozzá Szt. László király tiszteletére. A 17. század folyamán megint a reformátusoké volt a templom (1634), viszont Károlyi Sándor a református magyar jobbágyokat 1727-ben áttelepítette Dobrára, helyükre svábok érkeztek, akik a templomot is megkapták. Az átvett templomon kisebb javításokat kellett tenni, az 1730-as években be is boltozták. A bélteki későgótikus plébániatemplom poligonális záródású szentélyéhez valamivel szélesebb hajó csatlakozott. Homlokzati tornya a második emelettől kezdve nyolcszögletűvé válik, a főbejárata gótikus, fölötte csúcsíves fríz húzódik. A 19. században még megvoltak a hajó déli ablakainak gótikus mérművei is. A középkori épület alacsony fallal volt körülkerítve, amelyre később stációképeket helyezték. A templom a 20. század elején újabb átépítésen esett át, amikor a hajót elbontva, Foerk Ernő tervei szerint, észak felől hatalmas főhajót, dél felől új szentélyt építettek. A régi szentély oldalkápolnaként maradt meg. A főoltár neogótikus, oltárképe a védőszentet ábrázolja, két oldalán
négy 18. századi szobor áll (Szt. István, Szt. Imre, Szt. Adalbert és Szt. Gellért). A főoltár asztalába Prépostváry Bálint (+1597) tumbájának három feliratos oldallapja van beépítve. A település nevének eredetét egy Szt. Lászlóhoz kapcsolódó mondával magyarázzák: az errefelé járó király igen megszomjazott, s egyik katonája egy fél tökben (béltök) nyújtott neki bort, melyet a király igen édesnek talált, s jókedvében ezt a területet a lovagnak ajándékozta. (TSz).
Krasznabéltek a 14. század utolsó évtizedeiben került a Máramarosból származó, román eredetű Drágfi család tulajdonába, akik a következő század folyamán Béltekieknek kezdik magukat nevezni. A falu plébániatemploma egy 1424-es adat szerint Szűz Máriának volt szentelve. Erdőd mellett, Drágfi Bertalan itt is építkezett 1482-ben. A templom a vidék többi Drágfi birtokon található plébániájával együtt protestánssá lett a 16. század közepén, de 1597-ben ismét katolikus templomként szentelik föl, méghozzá Szt. László király tiszteletére. A 17. század folyamán megint a reformátusoké volt a templom (1634), viszont Károlyi Sándor a református magyar jobbágyokat 1727-ben áttelepítette Dobrára, helyükre svábok érkeztek, akik a templomot is megkapták. Az átvett templomon kisebb javításokat kellett tenni, az 1730-as években be is boltozták. A bélteki későgótikus plébániatemplom poligonális záródású szentélyéhez valamivel szélesebb hajó csatlakozott. Homlokzati tornya a második emelettől kezdve nyolcszögletűvé válik, a főbejárata gótikus, fölötte csúcsíves fríz húzódik. A 19. században még megvoltak a hajó déli ablakainak gótikus mérművei is. A középkori épület alacsony fallal volt körülkerítve, amelyre később stációképeket helyezték. A templom a 20. század elején újabb átépítésen esett át, amikor a hajót elbontva, Foerk Ernő tervei szerint, észak felől hatalmas főhajót, dél felől új szentélyt építettek. A régi szentély oldalkápolnaként maradt meg. A főoltár neogótikus, oltárképe a védőszentet ábrázolja, két oldalán
négy 18. századi szobor áll (Szt. István, Szt. Imre, Szt. Adalbert és Szt. Gellért). A főoltár asztalába Prépostváry Bálint (+1597) tumbájának három feliratos oldallapja van beépítve. A település nevének eredetét egy Szt. Lászlóhoz kapcsolódó mondával magyarázzák: az errefelé járó király igen megszomjazott, s egyik katonája egy fél tökben (béltök) nyújtott neki bort, melyet a király igen édesnek talált, s jókedvében ezt a területet a lovagnak ajándékozta. (TSz).