Bere - Református templom

Available in:
A századok folyamán többször folyt nagyszabású átépítések után alig vehető észre, de a berei templom hajójának három fala még középkori eredetű. Jelentőségét csak növeli, hogy az északi oldalfalon az utóbbi években elő is került egy nagyméretű, a Köpönyeges Máriát ábrázoló freskó töredéke: Mária kezét mellén összekulcsolva áll, miközben két angyal koronát helyez fejére, másik kettő pedig megemeli díszes palástját, amely alatt sok, mindenféle társadalmi réteghez tartozó, térdelő, imádkozó kis emberalakot láthatunk, férfiakat, nőket egyaránt. A freskó a 15. században, vagy talán még az előző század végén készülhetett, de alatta egy korábbi kép töredékei is fölfedezhetők. A templom középkori szentélyét 1733-ban építették át, de egy szintén az északi falon előkerült, festett felirat szerint már 1766-ban újabb nagyszabású felújítást végeztek rajta. 1830-ban új torony is épült, amely a hajóval együtt külső homlokzatain klasszicista építészeti jegyeket mutat. A templom az 1834-es földrengés folyamán jelentősen megsérült, felújítása sokáig elhúzódott. A berendezésből a cseresznyefa szószékkorona (1826) és orgonája (1859) érdemel említést. Egyik harangja 1910-ből, a másik 1925-ből származik. (TSz).

Irodalom:
Lángi József – Mihály Ferenc, Erdélyi falképek és festett faberendezések (Pictura murală şi mobilierul din lemn pictat în Transilvania), II, Budapest, 2004, p. 12–13.
Lángi József, „A Köpenyes Mária középkori és barokk ábrázolásai a lónyai református templomban feltárt freskó ürügyén” (Aspecte privind reprezentările medievale şi baroce ale Fecioarei cu mantie, cu ocazia descoperirii frescei din biserica din Lónya), in Barna Gábor szerk. Kép, képmás, kultusz, Szeged, 2006, p. 50–64.


Navigálás


Szatmár Megyei Múzeum
Bd. Vasile Lucaciu, Nr. 21
440031, Satu Mare
România
Tel.:0261-737526
Fax.:0261-768761
Email:[email protected]

Részletek
Finanţator
Sigla UE
Pentru informaţii despre celelalte programe finanţate de Uniunea Europeană în România, cât şi pentru informaţii detaliate privind statutul de membru al României la Uniunea Europeană, vă invităm să vizitaţi adresa web a Reprezentanţei Comisiei Europene în România
Acest site web nu reprezintă în mod necesar poziţia oficială a Comisiei Europene. Întreaga răspundere asupra corectitudinii şi coerenţei informaţiilor prezentate revine iniţiatorilor site-ului web.