Hadadnádasd - Református templom

Available in:
A települést a 13. század elején, már a Váradi Regestrumban is említik. A 15. század második felében biztosan volt torony és cinterem nélküli kőtemploma. A középkori épület részben a maival lehet azonos, hiszen a sokszögű szentélye, támpilléres kialakítása, és az épület arányai középkori eredetre utalnak. A 16. század folyamán reformált Nádasdnak 1763-ig Hadaddal volt közös papja, az egyházközség ekkor önállósult. A templom hajóját dél felé 1841-ben jelentősen megnövelték, az új rész bejárata elé timpanonos előcsarnok is épült. A déli falon elhelyezett építési felirat szerint, robosztus tömegű, klasszicista jegyeket mutató, hagyma idomú, lanternás sisakkal fedett tornyát 1857-ben építették. Gazdag virágdíszítésű, faragott kőszószékét 1753-ban Sipos Dávid készítette, amint erről a rajta olvasható felirat tudósít. Kazettás mennyezetén a birtokos Wesselényi és Dégenfeld család címere látható, bár a mennyezet nagy része áldozatul esett a legutóbbi felújításnak, csak töredékei maradtak fenn. Orgonája 1843-ban készült, mestere ismeretlen. Egyik harangját 1959-ben, a másikat 1960-ban öntötték Bukarestben. (TSz).

Navigálás


Szatmár Megyei Múzeum
Bd. Vasile Lucaciu, Nr. 21
440031, Satu Mare
România
Tel.:0261-737526
Fax.:0261-768761
Email:[email protected]

Részletek
Finanţator
Sigla UE
Pentru informaţii despre celelalte programe finanţate de Uniunea Europeană în România, cât şi pentru informaţii detaliate privind statutul de membru al României la Uniunea Europeană, vă invităm să vizitaţi adresa web a Reprezentanţei Comisiei Europene în România
Acest site web nu reprezintă în mod necesar poziţia oficială a Comisiei Europene. Întreaga răspundere asupra corectitudinii şi coerenţei informaţiilor prezentate revine iniţiatorilor site-ului web.