Szatmárudvari
Dokumentum eszközök
Nyomtatható verzió
Küld mailben
Available in:
- hu
- ro
Szatmárpálfalva község 8 km-re fekszik keletre a megyeszékhelytől a 192-es megyei út mentén, de vasúton is megközelíthető a Szatmárnémetit Nagybányával összekötő vasútvonalon. A Szamosközön kialakult községet érinti a Szamos folyó, annak jobb partján található, életét is erőteljesen befolyásolta. A 4854 lelkes közigazgatási egységet hivatalosan 6 település alkotja: Szatmárudvari (a központ), Berend (Berindan), Kakszentmárton (Mărtineşti), Gombáserdő (Vânătoreşti), Kak (Cucu) és Etény (Eteni). Ami a nemzetiségi megoszlását illeti, a község többségét, 69,32%-át románok lakják, 26,78%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát, 3,46% romának míg 0,35% német eredetűnek. Az egykor népesebb zsidó közösségnek mára már nem maradt nyoma, az 1944-es deportálás után kevesen tértek vissza.
A község legnagyobb települése és egyben központja Szatmárudvari, 4482 fős lakosságával. Első említése korai, már a Váradi Regestrumban szerepel 1216-ban Odwri néven, de egyes kutatók véleménye szerint az 1169-ben említett, a Szamos mentén található „Udvarnuk” is ezt a települést jelöli.
Királyi birok volt, majd a szinyéri uradalomhoz tartozott, s így a Móricok majd a Báthoriak, Bethlenek, Rákócziak birtokában volt. Később több kisebb birtokot szereztek benne nemesi családok. Mivel a Szatmárt Aranyosmeggyessel összekötő út mentén fekszik, gyakran szenvedett portyázó csapatoktól. A Gombás erdő egy része is hozzá tartozott. A települést többször pusztította tűzvész (pl. 1907-ben majdnem az egész falu leégett) és a Szamos árvizei, de a 20. században, 1970-ben történt katasztrofális árvízhez hasonlót azelőtt nem jegyeztek fel. A néhol 15 km-re szélesedett Szamos folyó leginkább ezt a községet pusztította el. Szatmárudvari, Berend és Kakszentmárton „csak” 50%-ban pusztult el, de a községhez tarozó Kak és Etény teljesen. A természet és a kommunista faluromboló politika közös eredményeként Szatmárudvari régi központját szinte teljesen lebontották, helyébe pedig szisztematikusan megtervezett utcahálózattal létrehoztak egy újat, ahová az árvíz sújtotta többi községi falu lakosait betelepítették, különálló utcákat alakítottak ki nekik, ezáltal az egyik legnagyobb népsűrűségű falut hozták létre Romániában.
Legrégibb építménye református temploma, mely 1586-ban épült, tornyát 1843-45 között építették hozzá. Ortodox temploma 1818-1823 között épült barokk stílusban, Szent Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére szentelték fel. Római katolikus temploma 1984-ben épült. Titulusa Urunk Színeváltozása. Görög katolikus temploma épülőben van.
Emlékművet állítottak az 1949-ben, a kommunisták által kivégzett négy községi lakosnak.
A község megélhetési forrása elsősorban a mezőgazdaság, de tekintve, hogy a megyeszékhely közelében terül el, kereskedelmi egységek és kisebb ipari telepek is megjelennek a község területén. A Szamos folyó közelsége egyrészt homokkitermelési lehetőséget biztosít, másrészt élővize és holtága horgászparadicsommá válhat, és befektetések révén nem csak a horgászoknak kínálhat majd kellemes szórakozást és kikapcsolódást.
Gombáserdő 1956 óta önálló település, addig Szatmárudvari része volt. A legutóbbi népszámláláskor 15 lakosa volt.
A község legnagyobb települése és egyben központja Szatmárudvari, 4482 fős lakosságával. Első említése korai, már a Váradi Regestrumban szerepel 1216-ban Odwri néven, de egyes kutatók véleménye szerint az 1169-ben említett, a Szamos mentén található „Udvarnuk” is ezt a települést jelöli.
Királyi birok volt, majd a szinyéri uradalomhoz tartozott, s így a Móricok majd a Báthoriak, Bethlenek, Rákócziak birtokában volt. Később több kisebb birtokot szereztek benne nemesi családok. Mivel a Szatmárt Aranyosmeggyessel összekötő út mentén fekszik, gyakran szenvedett portyázó csapatoktól. A Gombás erdő egy része is hozzá tartozott. A települést többször pusztította tűzvész (pl. 1907-ben majdnem az egész falu leégett) és a Szamos árvizei, de a 20. században, 1970-ben történt katasztrofális árvízhez hasonlót azelőtt nem jegyeztek fel. A néhol 15 km-re szélesedett Szamos folyó leginkább ezt a községet pusztította el. Szatmárudvari, Berend és Kakszentmárton „csak” 50%-ban pusztult el, de a községhez tarozó Kak és Etény teljesen. A természet és a kommunista faluromboló politika közös eredményeként Szatmárudvari régi központját szinte teljesen lebontották, helyébe pedig szisztematikusan megtervezett utcahálózattal létrehoztak egy újat, ahová az árvíz sújtotta többi községi falu lakosait betelepítették, különálló utcákat alakítottak ki nekik, ezáltal az egyik legnagyobb népsűrűségű falut hozták létre Romániában.
Legrégibb építménye református temploma, mely 1586-ban épült, tornyát 1843-45 között építették hozzá. Ortodox temploma 1818-1823 között épült barokk stílusban, Szent Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére szentelték fel. Római katolikus temploma 1984-ben épült. Titulusa Urunk Színeváltozása. Görög katolikus temploma épülőben van.
Emlékművet állítottak az 1949-ben, a kommunisták által kivégzett négy községi lakosnak.
A község megélhetési forrása elsősorban a mezőgazdaság, de tekintve, hogy a megyeszékhely közelében terül el, kereskedelmi egységek és kisebb ipari telepek is megjelennek a község területén. A Szamos folyó közelsége egyrészt homokkitermelési lehetőséget biztosít, másrészt élővize és holtága horgászparadicsommá válhat, és befektetések révén nem csak a horgászoknak kínálhat majd kellemes szórakozást és kikapcsolódást.
Gombáserdő 1956 óta önálló település, addig Szatmárudvari része volt. A legutóbbi népszámláláskor 15 lakosa volt.
