Tasnádszántó - „Loyolai Szt. Ignác” római katolikus templom

A falu középkori temploma a 16. század során a reformátusoké lett, később a török háborúk alatt a település elnéptelenedett. A katolikus közösség a Tasnádszántói előnevet használó Becsky család támogatásával erősödött meg, mivel Becsky Ignác földesúr 1809-ben új katolikus kápolnát építtetett, 1817-ben többen vissza is tértek a katolikus hitre. 1831. május 23-án helyezték el az új templom alapkövét, amelyet Loyolai Szt. Ignác tiszteletére a 1837 július 31-én, a patrónus ünnepén, szentelt föl Lajcsák Ferenc (1772–1848) nagyváradi püspök. A templom három-tengelyes főhomlokzatából a torony enyhe rizalittal ugrik előre. A homlokzatot tagoló pilaszterek dór, míg a torony két fölső szintjén már ión és korinthoszi fejezetet kaptak, az egyes szinteket gazdagon profilált párkányok választják el egymástól. A tornyon órák is vannak, sisakja egyszerű. A két csehsüveg-boltozattal fedett hajóhoz csatlakozik a keskenyebb, szintén boltozott szentély. A templom berendezéséből a főoltár érdemel említést, amelyen a négy ión fejezettel, timpanonnal díszített tabernákulum, és két adoráló angyal kapott helyet. Fölötte, a falra függesztve Szt. Ignácot és angyalokat ábrázoló, 19. századi olajkép látható. (TSz).