A város már a 16. század folyamán, a birtokos Károlyi család vezetésével elfogadta a hitújítást, és a középkori templomot használta. Noha a Károlyiak már korábban katolizáltak, a régi templomot csak Károlyi Sándor adta vissza a katolikusoknak, 1723-ban, arra hivatkozva, hogy nagyapja, Mihály is benne nyugszik. A reformátusoknak a város peremén építtetett egy torony nélküli oratóriumot, amelyet harminc év múlva már a hívek költségén emelt új templom váltott fel. Tornyát csak a Türelmi rendelet után, 1793 és 1795 között tudták fölhúzni, egy év múlva már a hajót is bővítették, falait megmagasították. A templom későbarokk stílusú, párkányokkal, pilaszteterekkel, vakolatdíszekkel gazdagon tagolt tornyát hagymás, lanternás sisak fedi. A
sokszögzáródású hajón a pilaszterek hangsúlyos párkányt tartanak, a félköríves ablakokat a toronyéhoz hasonló díszek övezik. A templom belsejét díszítő stukkók, valamint a hajó, és a két előcsarnok külső vakolatdíszeinek egy része a 20. század második feléből származhatnak. A feliratok szerint klasszicista stílusú szószéke a helyi Csizmadia céh adományából 1835-ben, Mózes széke pedig két évvel később, a Gubás céh költségén készült. Orgonáját 1872-ben a tímárok készíttették Debrecenben. Három harangja közül az egyiket 1839-ben, a másik kettőt 1926-ban öntötték. A templom déli előcsarnoka felett márványtábla, a templom kertjében pedig szobor emlékezik meg a városból származó Károlyi Gáspárról (1529–1591), az első teljes, magyar nyelvű bibliafordítás készítőjéről. (TSz).Irodalom:
Benedek Zoltán, A nagykárolyi Károli Gáspár református templom, Nagyvárad, 1998.