Szatmárnémeti - Református „Láncos” templom

Available in:
Szatmár városa viszonylag hamar csatlakozott a reformációhoz, rövidesen a kialakuló egyházszervezet vezető személyiségei az itteni lelkészek közül kerültek ki. A protestánsok a város középkori plébániatemplomát vették használatba, a 17. század folyamán több fontos zsinatot is tartottak az erdélyi fejedelmek támogatásával. Templomuk a háborús időkben többször is kárt szenvedett, 1703-ban, amikor a várat ostromló kurucok felégették a várost, végleg el is pusztult. Az elmenekült lakosok csak két év múlva tértek vissza, 1707-ben II. Rákóczi Ferenc engedélyével a vár „élésházában” tartották az istentiszteleteket (a Vécsey ház telkén állott). Később építettek egy paticsfalú templomot, eléje nagy fatornyot is emeltek. Új kőtemplom építéséhez csak a Türelmi rendelet után fogtak, helyét az 1703-ban elpusztult épület mögött, a régi temetőben jelölték ki. Az épület terveit Preinlich Zsigmond kőműves készítette, alapkövét 1788-ban tették le, 1807. szeptember 27-én szentelték fel. A templomot 1862-ben vasláncos kerítéssel vették körül, innen ered a „láncos” jelzője. A 19. század folyamán többször újították, de a legnagyobb változtatásokra 1944 után került sor, ugyanis a templomot súlyos bombatalálat érte, mennyezete beszakadt, berendezése részben elpusztult. Noha a templomot 1947-ben újra használatba vették, a helyreállítási munkálatok még az 1950-es években is folytak. A Láncos templom a 18. század végére jellemző ún. alföldi típusú nagytemplomok egyik kiemelkedő példája. A hangsúlyos nyugati homlokzati tornyot, valamint a fő és oldalhomlokzatokat egyaránt pilaszterek, gazdagon profilált párkányok, és az ablakokat kiemelő szépen formált, pilaszterekből és párkányokból szerkesztett keretezés jellemzi. A síkmennyezetes teremtemplom apszisban záródik, a hajó falait belül pilléreken nyugvó, ívesen záródó fülkék tagolják (ugyanez a megoldás a németi templom esetében a falak külső homlokzatán jelentkezik). Az ablakokat övező és a mennyezetet díszítő stukkódíszítés a II. világháború utáni helyreállítás eredménye, ugyanekkor nyitották a két oldalkaput is. Jelenleg a templomban látható a város régi, 1633-ban, Eperjesen (Prešov) öntetetett harangja. A toronyban három további harang van, 1927-ből, 1972-ből és 1980-ból. (TSz).

Irodalom:
Bara Csaba, Szatmárnémeti Láncos templom, Kolozsvár, 1996. Erdélyi műemlékek 24.
Thoroczkay Sándor – Korda Zoltán, A szatmárnémeti református Láncos-templom 1807–2007, Szatmárnémeti, 2007.
Navigálás


Szatmár Megyei Múzeum
Bd. Vasile Lucaciu, Nr. 21
440031, Satu Mare
România
Tel.:0261-737526
Fax.:0261-768761
Email:[email protected]

Részletek
Finanţator
Sigla UE
Pentru informaţii despre celelalte programe finanţate de Uniunea Europeană în România, cât şi pentru informaţii detaliate privind statutul de membru al României la Uniunea Europeană, vă invităm să vizitaţi adresa web a Reprezentanţei Comisiei Europene în România
Acest site web nu reprezintă în mod necesar poziţia oficială a Comisiei Europene. Întreaga răspundere asupra corectitudinii şi coerenţei informaţiilor prezentate revine iniţiatorilor site-ului web.