Németinek is volt a középkorban saját plébániatemploma, sőt a 14. századtól kezdve domonkos férfi és női kolostor volt a városban. 
A protestánsok minden bizonnyal itt is a plébániatemplomot vehették át a 16. század közepén. A török háborúk során, többször is pusztították ellenséges hadak a települést, ekkor a templom is megsérült, de csak 1703-ban pusztulhatott el végleg, amikor a szatmári labanc várőrség égette fel a várost. A 18. század folyamán az itteniek is patics templomot építettek, mellette fatorony állt. Új templom építésére csak a Türelmi rendelet kiadása után nyílt lehetőség. Az alapkövet 1793-ban tették le, a munkálatokat a szatmári Láncos templomhoz hasonlóan Preinlich Zsigmond kőművesmester irányította, az építkezés folyamán támadt kényszerszünetek ellenére 1802-ben már fel is tudták szentelni az épületet. A 19. század és 20. század folyamán többször megújították, legutóbb 1988 és 1992 között, amikor a padokat is kicserélték. A németi templom homlokzati megformálása, tömegarányai a Láncos temploméhoz hasonlók, bár 
sokszor egyszerűbb megoldásokat alkalmaztak. A hajófalak kialakítása is eltérő: a szatmári templommal ellentétben a hajófalakat nem belülről, hanem kívülről tagolják a széles pilaszterek között kialakított fülkék. A templom belül síkmennyezetes, apszissal záródik, ablakai szegmensívesek, közöttük pilaszterek teszik változatosabbá a falfelületet. A fehér-arany színezésű, későbarokk, rokokó elemeket is alkalmazó szószék, és a keleti karzat hullámos mellvédje Belényesi József asztalosmester tervei alapján készült a 18. század legvégén. (TSz).Irodalom:
Ábrám Lídia – Ábrám Sámuel, A Szatmár-Németi református egyház, Szatmárnémeti, 2005.