A Bükk hegység lábánál fekvő Erdőd település, a 13. században nem csak a királyi erdőispánság székhelye, hanem a környék egyházi központja is volt, mivel papja az erdélyi püspök fennhatósága alá tartozó főesperesi tisztséget töltötte be. Viszont a 14. században pápai tizedszedők már a Szatmári főesperesség részeként írják össze Erdődöt is. A korai templomépületről nem tudunk semmit, bár a 19. században még leírtak a templomból származó román korinak látszó faragott köveket is. A 14. századtól birtokos Drágfi család 1483-ben kezdett az új templom építéséhez, amelynek északi oldalán a családi sírkápolnája emelkedett. Ezekben az években folyt a vár kiépítése is, Erdőd a
család fontos központi helyévé vált. Az utolsó sarja, Drágfi Gáspár csatlakozott a reformációhoz, özvegye oltalma alatt, 1545-ben zsinatot is tartottak. 1565-ben a vár ostroma során a templom is súlyos károkat szenvedhetett, a katonák feltörték és kirabolták a családi sírboltot. A 18. században még a reformátusoké az épület, de Károlyi Sándor 1723-ban elrendelte, hogy a frissen érkezett svábok és a református magyarok közösen használják a templomot. A középkori sekrestyét és az északi oldalkápolnát egybenyitották és elválasztották a templom többi részétől, így alakítva ki a katolikus kápolnát. Az 1730-as években a reformátusok használatában maradt szentélyt Károlyi Sándor beboltoztatta. A két felekezet között fokozatosan megromlott a viszony, ezért Károlyi Antal 1766-ban az egész épületet a katolikusoknak adta. A középkori templom az 1834-es földrengésben komolyan megsérült, újjáépítésére 1860-ban, Károlyi Lajos támogatásával került sor. A neogótikus, háromhajós csarnoktemplom szentélye sokszögzáródású, északi oldalán sekrestyével, fölötte oratóriummal. Minden ablaka csúcsíves, a külső homlokzatokon magas támpillérek dominálnak. Hatalmas nyugati tornya is ekkor épült. Belső tere síkmennyezetes, főoltára neogótikus, de Mária mennybevételét ábrázoló oltárképe a 19. század elejéről származik. Az északi mellékhajó oltára 18. századi, oltárképe Jézus születését ábrázolja. (TSz).
A Bükk hegység lábánál fekvő Erdőd település, a 13. században nem csak a királyi erdőispánság székhelye, hanem a környék egyházi központja is volt, mivel papja az erdélyi püspök fennhatósága alá tartozó főesperesi tisztséget töltötte be. Viszont a 14. században pápai tizedszedők már a Szatmári főesperesség részeként írják össze Erdődöt is. A korai templomépületről nem tudunk semmit, bár a 19. században még leírtak a templomból származó román korinak látszó faragott köveket is. A 14. századtól birtokos Drágfi család 1483-ben kezdett az új templom építéséhez, amelynek északi oldalán a családi sírkápolnája emelkedett. Ezekben az években folyt a vár kiépítése is, Erdőd a
család fontos központi helyévé vált. Az utolsó sarja, Drágfi Gáspár csatlakozott a reformációhoz, özvegye oltalma alatt, 1545-ben zsinatot is tartottak. 1565-ben a vár ostroma során a templom is súlyos károkat szenvedhetett, a katonák feltörték és kirabolták a családi sírboltot. A 18. században még a reformátusoké az épület, de Károlyi Sándor 1723-ban elrendelte, hogy a frissen érkezett svábok és a református magyarok közösen használják a templomot. A középkori sekrestyét és az északi oldalkápolnát egybenyitották és elválasztották a templom többi részétől, így alakítva ki a katolikus kápolnát. Az 1730-as években a reformátusok használatában maradt szentélyt Károlyi Sándor beboltoztatta. A két felekezet között fokozatosan megromlott a viszony, ezért Károlyi Antal 1766-ban az egész épületet a katolikusoknak adta. A középkori templom az 1834-es földrengésben komolyan megsérült, újjáépítésére 1860-ban, Károlyi Lajos támogatásával került sor. A neogótikus, háromhajós csarnoktemplom szentélye sokszögzáródású, északi oldalán sekrestyével, fölötte oratóriummal. Minden ablaka csúcsíves, a külső homlokzatokon magas támpillérek dominálnak. Hatalmas nyugati tornya is ekkor épült. Belső tere síkmennyezetes, főoltára neogótikus, de Mária mennybevételét ábrázoló oltárképe a 19. század elejéről származik. Az északi mellékhajó oltára 18. századi, oltárképe Jézus születését ábrázolja. (TSz).