Szatmárnémeti - „Németi” református templom

Available in:
Németinek is volt a középkorban saját plébániatemploma, sőt a 14. századtól kezdve domonkos férfi és női kolostor volt a városban. A protestánsok minden bizonnyal itt is a plébániatemplomot vehették át a 16. század közepén. A török háborúk során, többször is pusztították ellenséges hadak a települést, ekkor a templom is megsérült, de csak 1703-ban pusztulhatott el végleg, amikor a szatmári labanc várőrség égette fel a várost. A 18. század folyamán az itteniek is patics templomot építettek, mellette fatorony állt. Új templom építésére csak a Türelmi rendelet kiadása után nyílt lehetőség. Az alapkövet 1793-ban tették le, a munkálatokat a szatmári Láncos templomhoz hasonlóan Preinlich Zsigmond kőművesmester irányította, az építkezés folyamán támadt kényszerszünetek ellenére 1802-ben már fel is tudták szentelni az épületet. A 19. század és 20. század folyamán többször megújították, legutóbb 1988 és 1992 között, amikor a padokat is kicserélték. A németi templom homlokzati megformálása, tömegarányai a Láncos temploméhoz hasonlók, bár sokszor egyszerűbb megoldásokat alkalmaztak. A hajófalak kialakítása is eltérő: a szatmári templommal ellentétben a hajófalakat nem belülről, hanem kívülről tagolják a széles pilaszterek között kialakított fülkék. A templom belül síkmennyezetes, apszissal záródik, ablakai szegmensívesek, közöttük pilaszterek teszik változatosabbá a falfelületet. A fehér-arany színezésű, későbarokk, rokokó elemeket is alkalmazó szószék, és a keleti karzat hullámos mellvédje Belényesi József asztalosmester tervei alapján készült a 18. század legvégén. (TSz).

Irodalom:
Ábrám Lídia – Ábrám Sámuel, A Szatmár-Németi református egyház, Szatmárnémeti, 2005.

Navigálás


Szatmár Megyei Múzeum
Bd. Vasile Lucaciu, Nr. 21
440031, Satu Mare
România
Tel.:0261-737526
Fax.:0261-768761
Email:[email protected]

Részletek
Finanţator
Sigla UE
Pentru informaţii despre celelalte programe finanţate de Uniunea Europeană în România, cât şi pentru informaţii detaliate privind statutul de membru al României la Uniunea Europeană, vă invităm să vizitaţi adresa web a Reprezentanţei Comisiei Europene în România
Acest site web nu reprezintă în mod necesar poziţia oficială a Comisiei Europene. Întreaga răspundere asupra corectitudinii şi coerenţei informaţiilor prezentate revine iniţiatorilor site-ului web.