Neolitikum, Rézkor
Dokumentum eszközök
Nyomtatható verzió
Küld mailben
Az emberiség többévezredes fejlődése során, akár az egyes ember a maga egyedi életében, gyorsabb és lassúbb fejlődési szakaszokon megy át. Gyors, úgyszólván forradalmi fejlődési szakasznak számít a neolitikum, az újkőkorszak, amely kiragadta az embert a paleolitikum lassú sodrású életmódjából. A paleolitikum és a mezolitikum gyűjtögető-vadászó emberének egyetlen életcélja a fennmaradás, a túlélés volt. Ezzel szemben a Kr. e. 6500–3500 között az őskori ember új gazdasági, társadalmi és szellemi berendezkedést hozott létre, amely hosszú távon alakította az emberiség fejlődését.
A neolitikum emberének gazdasági foglalatosságai közül a legjelentősebb a földművelés és az állattenyésztés, a korábban fontos halászat, vadászat és gyűjtögetés kiegészítő jellegűvé vált. Az életmód forradalmi jellegű változását a társadalmi és kulturális következmények hozták magukkal. A földművelés és állattenyésztés a közösségek letelepedéséhez vezetett, a gabona feldolgozásának szükséglete a kerámiaedények megjelenését okozta, valamint kialakult a tér lakhatóvá tételének számos új technikája, újabb nyersanyagforrások feltárásának és az eddigieknél hatékonyabb szerszámok készítésének igénye. Például ekkor kezdődött a só felhasználása.
Az 1960-as években jött létre Csomaközi–Bere településekről származó Kovács-gyűjtemény. Kovács Gyula berei református lelkész, feltehetőleg Andrássy Ernő orvos ösztönzésére, kezdett régészeti leleteket gyűjteni Csomaköz, Mezőfény és Szaniszló környékéről. A Kovács-gyűjtemény információi ösztönözték az 1962–1965 közötti terv-ásatásokat Csomaköz II – Legelő, illetve a Bere I, IX, X–XI lelőhelyeken. Később, 1970–1982 között, Eugen Comşa és Németi János folytatták a feltárásokat Nagykároly, Érdengeleg, Kismajtény, Mezőterem és Vasad környékén, illetve Piskolt–Homokbánya, –Agyagbánya, –Téglavető lelőhelyeken. Több ásatás ezek közül már leletmentés jelleggel bírt.
A neolitikum kezdetének problémáját Északnyugat-Romániában részben az 1970–1980-as évek ásatásai tisztázták, Közép- és Felsőhomoród és Felsőliget lelőhelyeken. Az elmúlt két évtized során fontosabb kutatásra a Tasnád–Melegházak lelőhelyen került sor, ahol a néhai Neţa Iercoşan több mint egy évtizedig ásatott. Egy másik jelentős kutatás a Kányaháza–Dâmbul Sfintei Mării lelőhelyen, a Kőrös-Starčevo kultúra legészakibb romániai pontján zajlott. Az ásatások túlnyomó többsége mentőjellegű, tervszerű kutatásokat Németi János végzett még 1995-től kezdődően Piskolt környékén, az eredmények közzététele egyelőre még várat magára. Az utóbbi öt évben új nagykiterjedésű ásatások kezdődtek a Halmi–Vám és a Csanálos–Vám lelőhelyeken.
Az őskori közösségek szívesen telepedtek folyóvizek mellé, kis magasságú dombokra, halmokra, amelyek uralták a tájat és egyúttal védelmet is nyújtottak az árvizekkel szemben. Ilyen szempontból az egykori Ecsedi láp széle, a Börvely, Kálmánd, Kaplony, Domahida, Nagymajtény, Gilvács, Szamosdob vonal és tovább északra, az országhatáron túl, a leggazdagabb a neolitikus lelőhelyekben.
A neolitikus közösségek települései többnyire 2–3 ha kiterjedésűek voltak, kb. 60–85 lakosuk volt egyszerre és általában egy központi, mintegy 50 ha nagyságú település körül rendeződtek. A megyében ez a település-szerkezet a Tasnád, Felsőhomoród, Nagykároly, Piskolt, Kaplony, Nagy- és Kismajtény, Bere, Csomaköz, Csanálos, Aranyosmeggyes és Halmi környéki ásatásokkal igazolható.
A lakóházakat vagy a földbe vájták, vagy a felszínre építették. A földbe vájt házak (Tasnád–Melegházak, Piskolt, Csanálos, Halmi, Kismajtény, Felsőhomoród. Nagykároly, Bere, stb.) a sok hátrány ellenére nyáron hűvösek, télen könnyen átmelegíthetőek voltak. A házba egyetlen ásott lépcső vezetett le, többnyire a déli oldalról. A kívánt hőmérsékletet feltehetőleg egy mozgatható agyagtűzhely szolgáltatta, amelybe izzó parazsat helyeztek el. A földfelszínre épített házak (Tasnád–Melegházak, Kismajtény–Halastó B, Kaplony–Vasúti őrház, Kaplony–Neolitikus település, Csanálos–Vám, Halmi–Vám) agyagból és fából készültek. A felhasznált fa mennyiségét a legszükségesebbre korlátozták, inkább a vesszőfonást és agyagtapasztást, vagy a szalmával és gabonatörekkel kevert vályogot használták. A melléképületeket hozzáépítették a lakóhelyhez, így az építmény télen kevesebb hőt veszített. A tevékenységek nagy többsége a lakóhelyen kívül zajlott, és így, sokszor nem is volt benne tűzhely, mert többnyire csak alvásra szolgált. A széltől védendő, a háztetőket alacsonyra építették, faágakból, szalmából vagy vesszőből. Mivel sem fényben, sem melegben nem bővelkedtek, az építmények általában délre néztek és ide esett a bejárat is. Az előtte levő pitvarban zajlott a házi munka, a fonás és a szövés, valamint a ruhadarabok készítése.
Az időszak régészeti műveltségei a megye területén a Kőrös-Starčevo kultúra, a Piskolt-csoport (vagy Csomaköz kultúra) és a Herpály kultúra (vagy Salca-Herpály kultúra). A régészeti kultúrák megkülönböztető jegyei főként a kerámiaedények díszítésmódjában jelentkeznek, amelyet metszéssel, csípéssel, barbotinare, festéssel, rátéttel alakítottak ki. A neolitikus település fő leletanyagát a kerámiaedények jelentik, de azért más anyagból készített eszközök és szerszámok is előkerülnek. A paleolitikumban használatos pattintott kőszerszámokon kívül megjelentek a csiszolt kőbalták, amelyeket egy későbbi fázisban át is lyukasztottak, így használatuk jóval hatékonyabbá vált.
A korszakban uralkodó hiedelmekről az előkerült ember- és állatalakú szobrocskák, oltárocskák pintadere árulkodnak (Tasnád, Felsőhomoród, Nagykároly, Piskolt, Kaplony, Kismajtény, Bere, Csomaköz, Csanálos, Felsőliget, Halmi). A tárgyak az életet adó föld kultuszához kötődnek, amely a neolitikus közösségek földművelő jellegével magyarázható. Gyakoriak a nőket ábrázoló szobrocskák, amelyeken erőteljesen hangsúlyozottak a női jegyek: mellek és csípő és a termékenységre utaló vonások. Jelentős számba találtak ilyen szobrokat Tasnád–Melegházak és Felsőhomoród–Borzkert lelőhelyeken.
A temetkezési szokások szempontjából, a korszakra leginkább az elhantolás jellemző. Az elhunytat zsugorított testtartásban helyezték nagy agyagedények cserepeiből készített „ágyra”, majd hasonló cserepekkel „takarták” be. A szertatás mozzanatai, különösen a „betakarás”, az ember eredetébe vetett hitet tükrözte, a „porból lettünk, porrá leszünk” gondolatát fogalmazta meg. Ezzel a felfogással függtek össze a rituális cseréptörések is. Egyes temetkezési rítusok arról tanúskodnak, hogy a túlélők a holtak visszatérését akarták megakadályozni, így őket gúzsba kötve temették el. A zsugorított testtartás más összefüggésben a magzatra emlékeztet így az újjászületésbe vetett hitre utalhat.
Térségünkben Kr. e. 3500–2300 között egy bonyolult, ellentmondásos és összetett átmenet ment végbe. Egyrészt olyan új gazdasági és társadalmi folyamat indul be, amely a vörösréz megjelenésével és kohászatának kifejlődésével függ össze, másrészt délről és keletről érkező etno-kulturális hatások jelentkeznek. A késő-neolitikum nagyterületet elfoglaló, stabil, mezőgazdasággal foglalkozó közösségei helyét, regionálisan eltérő és kulturálisan fragmentálódott népesség foglalja el. A nagy területen bekövetkező változással kezdődik az indo-europenizálódás folyamata. A korszak újdonsága a kőszerszámok mellett megjelenő réz tárgyak. A megyében a korszakra a Tiszapolgár és a Bodrogkeresztúr régészeti kultúrák jellemzőek, mindkettő a Felső-Tisza medencéje rézkorának jelentős civilizációihoz kötődnek.
Az első rézkorba keltezhető leletek a Kovács-gyűjteményben jelennek meg. Ezek alapján Csomaköz és Bere térségében az 1960-as években számos régészeti ásatást végeztek. E mellet, 1968-ban Báder Tibor Tiszapolgár-típusú települést tárt fel Homoród környékén. A kilencvenes években Neţa Iercoşan folytatott ásatásokat Nagykároly-Kozárd, Dumbrava–La Cosma és Vezend–Teremi út lelőhelyeken.
A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az itt lakók a halottaikat a földbe zsugorított pozícióban temették, bal-vagy jobb oldalukra fordítva, kelet-nyugati tengelybe fektetve, a fejet vagy kelet vagy nyugat felé irányítva. A Csanálos-Vám lelőhelyen 40 ilyen sírt tártak fel – ez jelenleg a legnagyobb ismert Bodrogkeresztúr típusú temető Romániában. A Kaplony–Krasznahíd lelőhelyen kilenc további sírt tártak fel. A halott nők balra, a férfiak jobbra fordítva fekszenek sírjaikban. A nők sírjaiban többnyire 6–7 edény található körben elhelyezve, a derékon gyakori a ruhadíszként szolgáló kagylógyöngysor. A férfiak sírjaiban csak 1–2 edényt találunk a lábhoz állítva, itt inkább kő- és rézszerszámokat, nyílhegyeket, késeket, reszelőket és szúróeszközöket mellékeltek a halotthoz.
A sírok száma és elhelyezkedése jelzi az eltemetettek társadalmi helyzetét. A temetők többnyire középnagyságúak, általában 50 sírt foglalnak magukba, alacsonyan fekvő, mocsaras helyeken vagy az árvíz által nehezen elérhető halmokon állnak. A sír 50 cm mély, a jelölt sírok sorban fekszenek, ez feltehetőleg a temetkezések gyors egymásutánjára utal és valamilyen egykori sírjel létét feltételezi.
A korszakban jelenik meg és virágzik fel a rézművesség. Mivel ritka fém, többnyire dísztárgyak készítésére használják, vagy a társadalmi presztízs kifejezésére. Ezek mellett eltörpülnek a használati eszköz leletek. A legtöbb réztárgy különbözőfajta balta, véső-balta vagy kés. Ilyen leletek leginkább a Csanálos–Vám, Kaplony–Krasznahíd, Csomaköz, Érhatvan lelőhelyeken feltárt temetőkben kerül elő. Ugyancsak sírmellékletként kerülnek elő a rézből készült tűk, szúróeszközök, ékszerek és gyöngyök. Ebből az időből maradt fenn két olyan női sír melléklete, amely az aranyművesség legkorábbi meglétére utal megyénkben. Az egyik egy szépen díszített hajdísz Kaplony–Krasznahíd lelőhely M6-os sírjából (ábra), a másik szintén egy kúp alakú hajdísz, a Csanálos–Vám M29-es sírjából (ábra). Mindkettő 24 karátos arany lemezből, ütögetéssel kialakított darab.
A neolitikum emberének gazdasági foglalatosságai közül a legjelentősebb a földművelés és az állattenyésztés, a korábban fontos halászat, vadászat és gyűjtögetés kiegészítő jellegűvé vált. Az életmód forradalmi jellegű változását a társadalmi és kulturális következmények hozták magukkal. A földművelés és állattenyésztés a közösségek letelepedéséhez vezetett, a gabona feldolgozásának szükséglete a kerámiaedények megjelenését okozta, valamint kialakult a tér lakhatóvá tételének számos új technikája, újabb nyersanyagforrások feltárásának és az eddigieknél hatékonyabb szerszámok készítésének igénye. Például ekkor kezdődött a só felhasználása.
Az 1960-as években jött létre Csomaközi–Bere településekről származó Kovács-gyűjtemény. Kovács Gyula berei református lelkész, feltehetőleg Andrássy Ernő orvos ösztönzésére, kezdett régészeti leleteket gyűjteni Csomaköz, Mezőfény és Szaniszló környékéről. A Kovács-gyűjtemény információi ösztönözték az 1962–1965 közötti terv-ásatásokat Csomaköz II – Legelő, illetve a Bere I, IX, X–XI lelőhelyeken. Később, 1970–1982 között, Eugen Comşa és Németi János folytatták a feltárásokat Nagykároly, Érdengeleg, Kismajtény, Mezőterem és Vasad környékén, illetve Piskolt–Homokbánya, –Agyagbánya, –Téglavető lelőhelyeken. Több ásatás ezek közül már leletmentés jelleggel bírt.
A neolitikum kezdetének problémáját Északnyugat-Romániában részben az 1970–1980-as évek ásatásai tisztázták, Közép- és Felsőhomoród és Felsőliget lelőhelyeken. Az elmúlt két évtized során fontosabb kutatásra a Tasnád–Melegházak lelőhelyen került sor, ahol a néhai Neţa Iercoşan több mint egy évtizedig ásatott. Egy másik jelentős kutatás a Kányaháza–Dâmbul Sfintei Mării lelőhelyen, a Kőrös-Starčevo kultúra legészakibb romániai pontján zajlott. Az ásatások túlnyomó többsége mentőjellegű, tervszerű kutatásokat Németi János végzett még 1995-től kezdődően Piskolt környékén, az eredmények közzététele egyelőre még várat magára. Az utóbbi öt évben új nagykiterjedésű ásatások kezdődtek a Halmi–Vám és a Csanálos–Vám lelőhelyeken.
Az őskori közösségek szívesen telepedtek folyóvizek mellé, kis magasságú dombokra, halmokra, amelyek uralták a tájat és egyúttal védelmet is nyújtottak az árvizekkel szemben. Ilyen szempontból az egykori Ecsedi láp széle, a Börvely, Kálmánd, Kaplony, Domahida, Nagymajtény, Gilvács, Szamosdob vonal és tovább északra, az országhatáron túl, a leggazdagabb a neolitikus lelőhelyekben.
A neolitikus közösségek települései többnyire 2–3 ha kiterjedésűek voltak, kb. 60–85 lakosuk volt egyszerre és általában egy központi, mintegy 50 ha nagyságú település körül rendeződtek. A megyében ez a település-szerkezet a Tasnád, Felsőhomoród, Nagykároly, Piskolt, Kaplony, Nagy- és Kismajtény, Bere, Csomaköz, Csanálos, Aranyosmeggyes és Halmi környéki ásatásokkal igazolható.
A lakóházakat vagy a földbe vájták, vagy a felszínre építették. A földbe vájt házak (Tasnád–Melegházak, Piskolt, Csanálos, Halmi, Kismajtény, Felsőhomoród. Nagykároly, Bere, stb.) a sok hátrány ellenére nyáron hűvösek, télen könnyen átmelegíthetőek voltak. A házba egyetlen ásott lépcső vezetett le, többnyire a déli oldalról. A kívánt hőmérsékletet feltehetőleg egy mozgatható agyagtűzhely szolgáltatta, amelybe izzó parazsat helyeztek el. A földfelszínre épített házak (Tasnád–Melegházak, Kismajtény–Halastó B, Kaplony–Vasúti őrház, Kaplony–Neolitikus település, Csanálos–Vám, Halmi–Vám) agyagból és fából készültek. A felhasznált fa mennyiségét a legszükségesebbre korlátozták, inkább a vesszőfonást és agyagtapasztást, vagy a szalmával és gabonatörekkel kevert vályogot használták. A melléképületeket hozzáépítették a lakóhelyhez, így az építmény télen kevesebb hőt veszített. A tevékenységek nagy többsége a lakóhelyen kívül zajlott, és így, sokszor nem is volt benne tűzhely, mert többnyire csak alvásra szolgált. A széltől védendő, a háztetőket alacsonyra építették, faágakból, szalmából vagy vesszőből. Mivel sem fényben, sem melegben nem bővelkedtek, az építmények általában délre néztek és ide esett a bejárat is. Az előtte levő pitvarban zajlott a házi munka, a fonás és a szövés, valamint a ruhadarabok készítése.
Az időszak régészeti műveltségei a megye területén a Kőrös-Starčevo kultúra, a Piskolt-csoport (vagy Csomaköz kultúra) és a Herpály kultúra (vagy Salca-Herpály kultúra). A régészeti kultúrák megkülönböztető jegyei főként a kerámiaedények díszítésmódjában jelentkeznek, amelyet metszéssel, csípéssel, barbotinare, festéssel, rátéttel alakítottak ki. A neolitikus település fő leletanyagát a kerámiaedények jelentik, de azért más anyagból készített eszközök és szerszámok is előkerülnek. A paleolitikumban használatos pattintott kőszerszámokon kívül megjelentek a csiszolt kőbalták, amelyeket egy későbbi fázisban át is lyukasztottak, így használatuk jóval hatékonyabbá vált.
A korszakban uralkodó hiedelmekről az előkerült ember- és állatalakú szobrocskák, oltárocskák pintadere árulkodnak (Tasnád, Felsőhomoród, Nagykároly, Piskolt, Kaplony, Kismajtény, Bere, Csomaköz, Csanálos, Felsőliget, Halmi). A tárgyak az életet adó föld kultuszához kötődnek, amely a neolitikus közösségek földművelő jellegével magyarázható. Gyakoriak a nőket ábrázoló szobrocskák, amelyeken erőteljesen hangsúlyozottak a női jegyek: mellek és csípő és a termékenységre utaló vonások. Jelentős számba találtak ilyen szobrokat Tasnád–Melegházak és Felsőhomoród–Borzkert lelőhelyeken.
A temetkezési szokások szempontjából, a korszakra leginkább az elhantolás jellemző. Az elhunytat zsugorított testtartásban helyezték nagy agyagedények cserepeiből készített „ágyra”, majd hasonló cserepekkel „takarták” be. A szertatás mozzanatai, különösen a „betakarás”, az ember eredetébe vetett hitet tükrözte, a „porból lettünk, porrá leszünk” gondolatát fogalmazta meg. Ezzel a felfogással függtek össze a rituális cseréptörések is. Egyes temetkezési rítusok arról tanúskodnak, hogy a túlélők a holtak visszatérését akarták megakadályozni, így őket gúzsba kötve temették el. A zsugorított testtartás más összefüggésben a magzatra emlékeztet így az újjászületésbe vetett hitre utalhat.
Térségünkben Kr. e. 3500–2300 között egy bonyolult, ellentmondásos és összetett átmenet ment végbe. Egyrészt olyan új gazdasági és társadalmi folyamat indul be, amely a vörösréz megjelenésével és kohászatának kifejlődésével függ össze, másrészt délről és keletről érkező etno-kulturális hatások jelentkeznek. A késő-neolitikum nagyterületet elfoglaló, stabil, mezőgazdasággal foglalkozó közösségei helyét, regionálisan eltérő és kulturálisan fragmentálódott népesség foglalja el. A nagy területen bekövetkező változással kezdődik az indo-europenizálódás folyamata. A korszak újdonsága a kőszerszámok mellett megjelenő réz tárgyak. A megyében a korszakra a Tiszapolgár és a Bodrogkeresztúr régészeti kultúrák jellemzőek, mindkettő a Felső-Tisza medencéje rézkorának jelentős civilizációihoz kötődnek.
Az első rézkorba keltezhető leletek a Kovács-gyűjteményben jelennek meg. Ezek alapján Csomaköz és Bere térségében az 1960-as években számos régészeti ásatást végeztek. E mellet, 1968-ban Báder Tibor Tiszapolgár-típusú települést tárt fel Homoród környékén. A kilencvenes években Neţa Iercoşan folytatott ásatásokat Nagykároly-Kozárd, Dumbrava–La Cosma és Vezend–Teremi út lelőhelyeken.
A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az itt lakók a halottaikat a földbe zsugorított pozícióban temették, bal-vagy jobb oldalukra fordítva, kelet-nyugati tengelybe fektetve, a fejet vagy kelet vagy nyugat felé irányítva. A Csanálos-Vám lelőhelyen 40 ilyen sírt tártak fel – ez jelenleg a legnagyobb ismert Bodrogkeresztúr típusú temető Romániában. A Kaplony–Krasznahíd lelőhelyen kilenc további sírt tártak fel. A halott nők balra, a férfiak jobbra fordítva fekszenek sírjaikban. A nők sírjaiban többnyire 6–7 edény található körben elhelyezve, a derékon gyakori a ruhadíszként szolgáló kagylógyöngysor. A férfiak sírjaiban csak 1–2 edényt találunk a lábhoz állítva, itt inkább kő- és rézszerszámokat, nyílhegyeket, késeket, reszelőket és szúróeszközöket mellékeltek a halotthoz.
A sírok száma és elhelyezkedése jelzi az eltemetettek társadalmi helyzetét. A temetők többnyire középnagyságúak, általában 50 sírt foglalnak magukba, alacsonyan fekvő, mocsaras helyeken vagy az árvíz által nehezen elérhető halmokon állnak. A sír 50 cm mély, a jelölt sírok sorban fekszenek, ez feltehetőleg a temetkezések gyors egymásutánjára utal és valamilyen egykori sírjel létét feltételezi.
A korszakban jelenik meg és virágzik fel a rézművesség. Mivel ritka fém, többnyire dísztárgyak készítésére használják, vagy a társadalmi presztízs kifejezésére. Ezek mellett eltörpülnek a használati eszköz leletek. A legtöbb réztárgy különbözőfajta balta, véső-balta vagy kés. Ilyen leletek leginkább a Csanálos–Vám, Kaplony–Krasznahíd, Csomaköz, Érhatvan lelőhelyeken feltárt temetőkben kerül elő. Ugyancsak sírmellékletként kerülnek elő a rézből készült tűk, szúróeszközök, ékszerek és gyöngyök. Ebből az időből maradt fenn két olyan női sír melléklete, amely az aranyművesség legkorábbi meglétére utal megyénkben. Az egyik egy szépen díszített hajdísz Kaplony–Krasznahíd lelőhely M6-os sírjából (ábra), a másik szintén egy kúp alakú hajdísz, a Csanálos–Vám M29-es sírjából (ábra). Mindkettő 24 karátos arany lemezből, ütögetéssel kialakított darab.
