Szilágypér
Dokumentum eszközök
Nyomtatható verzió
Küld mailben
Available in:
- hu
- ro
A megyeszékhelytől legtávolabbra, 71 km-re dél-nyugatra fekvő község az Érmelléken. Nagykároly felől megközelítve a 108M, illetve 43 úton haladva érhetjük el. A Pér és a Szarvad patakok által átszelt, elszigetelt községet két oldalról Bihar megye határolja, de a bihari Érszalaccsal is mindössze egy földút köti össze.
A közigazgatási egységet három település alkotja: Szilágypér, a községközpont, Peleszarvad (Sărvăzel) és Kispér (Piru Nou) falvak. Mindhárom település Közép-Szolnok vármegye területén feküdt, majd később Szilágy megyéhez tartozott, és csak 1968-ban a közigazgatási reform során kerültek Szatmár megye közigazgatási területére. A község tagja a Nagykároly Környéki Községek Egyesületének, mely kistérségi társulás célja az infrastruktúra és a falusi turizmus fejlesztése.
Népességszáma szerint egyike a megye legkisebb községeinek a maga 1769 lakosával. Nemzetiségi összetételét tekintve a község többségét magyarok lakják (54,77%), a románok aránya 36,4% míg roma nemzetiségűnek a lakosság 8,81%-a vallotta magát. Az egykor népesebb zsidó közösségének mára csak emléke maradt.
A jelenleg 1491 fős (2002) Szilágypér (a helyiek szóhasználatában Pír) első ismert írásbeli említése 1205-ből származik. A falu a 13. századi említésénél sokkal régebbi emberi település nyomait is őriz, számos lelőhelyről jelentős mennyiségű bronz tárgy került elő a területéről és egy bronzkori temetőt is feltártak. Vámszedő hely volt, már 1610-ben oppidumként említik. Az átvonuló tatár, török, kuruc hadak pusztították, ekkor pusztult el a szomszédos falu, Ete is.
A falu megélhetési forrásai közül a legjelentősebb a mezőgazdaság. Növénytermesztésében a szántóföldi növénykultúrák mellett fontosak a gyümölcsök és a szőlő. Már a 17. században említik szőlőjét, az Érmelléki borvidék részét képezi ez a település is, mely a Kárpát-medence egyik leghíresebb fehérbor termelő vidéke volt. A filoxéra 19. század végi inváziója ezen a vidéken is elpusztította az ültetvények nagy részét, akkor telepítették be az amerikai fajtákat. Jelenleg újra feléledőben van borászata, borai egyre jobb minőségűek, az erdélyi borversenyeken érmekkel jutalmazzák azokat. Kisebb kereskedelmi és ipari létesítmények is működnek a községben. Horgásztavai kikapcsolódási lehetőséget nyújthatnak és befektetések révén gazdasági hasznot is hozhatnak a községnek.
A falu számos birtokosa közül kiemelkednek a Lórántffy, a Daraczi és az Ibrányi család. Ez utóbbiaknak még áll az 1594-ben épült kúriája, melynek nevezetessége építési idejéből származó kandallója. Az Eördögh család vásárolta meg és birtokolja ma is. Másik jelentős épülete református temploma, mely gótikus stílusban épült az 1440-es években. Barokk tornyát 1810-ban illesztették hozzá. Portikusza 1830-ban épült. Az 1832-es és 1834-es földrengések során a templom erősen megrongálódott, tornya is ledőlt, a károkat a 19. század végére javítják ki. Szentélyében van az Ibrányi család sírboltja, egyik tagjuk, Ibrányi Mihály váradi kapitány 1646-ban harangot adományozott a református egyháznak, melyet még ma is őriznek. A református parókia kertjében áll a 2002-ben felavatott bronz szobor, mely a falu szülöttjét, Budai Ézsaiás (1766-1841) tudós-professzort, református püspököt ábrázolja. A többek támogatásával elkészült szobor Kövér József debreceni szobrászművész alkotása.
Jelenlegi ortodox temploma 1929-ben épült, Szent Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére szentelték fel. Előtte az ortodoxoknak fatemplomuk volt.
A közigazgatási egységet három település alkotja: Szilágypér, a községközpont, Peleszarvad (Sărvăzel) és Kispér (Piru Nou) falvak. Mindhárom település Közép-Szolnok vármegye területén feküdt, majd később Szilágy megyéhez tartozott, és csak 1968-ban a közigazgatási reform során kerültek Szatmár megye közigazgatási területére. A község tagja a Nagykároly Környéki Községek Egyesületének, mely kistérségi társulás célja az infrastruktúra és a falusi turizmus fejlesztése.
Népességszáma szerint egyike a megye legkisebb községeinek a maga 1769 lakosával. Nemzetiségi összetételét tekintve a község többségét magyarok lakják (54,77%), a románok aránya 36,4% míg roma nemzetiségűnek a lakosság 8,81%-a vallotta magát. Az egykor népesebb zsidó közösségének mára csak emléke maradt.
A jelenleg 1491 fős (2002) Szilágypér (a helyiek szóhasználatában Pír) első ismert írásbeli említése 1205-ből származik. A falu a 13. századi említésénél sokkal régebbi emberi település nyomait is őriz, számos lelőhelyről jelentős mennyiségű bronz tárgy került elő a területéről és egy bronzkori temetőt is feltártak. Vámszedő hely volt, már 1610-ben oppidumként említik. Az átvonuló tatár, török, kuruc hadak pusztították, ekkor pusztult el a szomszédos falu, Ete is.
A falu megélhetési forrásai közül a legjelentősebb a mezőgazdaság. Növénytermesztésében a szántóföldi növénykultúrák mellett fontosak a gyümölcsök és a szőlő. Már a 17. században említik szőlőjét, az Érmelléki borvidék részét képezi ez a település is, mely a Kárpát-medence egyik leghíresebb fehérbor termelő vidéke volt. A filoxéra 19. század végi inváziója ezen a vidéken is elpusztította az ültetvények nagy részét, akkor telepítették be az amerikai fajtákat. Jelenleg újra feléledőben van borászata, borai egyre jobb minőségűek, az erdélyi borversenyeken érmekkel jutalmazzák azokat. Kisebb kereskedelmi és ipari létesítmények is működnek a községben. Horgásztavai kikapcsolódási lehetőséget nyújthatnak és befektetések révén gazdasági hasznot is hozhatnak a községnek.
A falu számos birtokosa közül kiemelkednek a Lórántffy, a Daraczi és az Ibrányi család. Ez utóbbiaknak még áll az 1594-ben épült kúriája, melynek nevezetessége építési idejéből származó kandallója. Az Eördögh család vásárolta meg és birtokolja ma is. Másik jelentős épülete református temploma, mely gótikus stílusban épült az 1440-es években. Barokk tornyát 1810-ban illesztették hozzá. Portikusza 1830-ban épült. Az 1832-es és 1834-es földrengések során a templom erősen megrongálódott, tornya is ledőlt, a károkat a 19. század végére javítják ki. Szentélyében van az Ibrányi család sírboltja, egyik tagjuk, Ibrányi Mihály váradi kapitány 1646-ban harangot adományozott a református egyháznak, melyet még ma is őriznek. A református parókia kertjében áll a 2002-ben felavatott bronz szobor, mely a falu szülöttjét, Budai Ézsaiás (1766-1841) tudós-professzort, református püspököt ábrázolja. A többek támogatásával elkészült szobor Kövér József debreceni szobrászművész alkotása.
Jelenlegi ortodox temploma 1929-ben épült, Szent Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére szentelték fel. Előtte az ortodoxoknak fatemplomuk volt.
