Apa

Available in:
Apa község a megye keleti részében, a Szamos folyó jobb partján terül el, Máramaros megye szomszédságában. A megyeszékhelytől 38 km-re van a községközpont az E671-es út mentén, de megközelíthető Szatmárnémetitől egy másik útvonalon, a 192-es megyei úton is, így mindössze 25 km a távolság (az út minősége viszont sokkal rosszabb). Vasútállomása is van a községnek a Szatmárnémetit Nagybányával összekötő vasútvonal mentén.
Három település tartozik a közigazgatási egységhez, Apán, a községközponton kívül Szamostelek (Someşeni) és Apai Lanka (Lunca Apei). 2002-ben a község népessége 2887 fő volt, ebből 70,97% román, 14,13% magyar, 14,82% roma.
Első írásos említése 1215-ből származik, amikor még összefüggő várföldek voltak itt. Ezután került a meggyesaljai Móricokhoz, mely család kihaltáig birtokolta. Aranyosmeggyes közelsége miatt több támadásnak volt kitéve, 1717-ben a tatárok teljesen fel is égették A 18. század több nemesi családnak volt benne birtoka, a 19. században a jelenleg is álló két kúria tulajdonosai a Szent-Iványi és a Berenczei-Kováts családok voltak legnagyobb birtokosai.
Legrégibb műemlék épülete az 1640-ben épült 1,5-2,5 m magas kőfallal körülvett református temploma. Reneszánsz faragott kőszószéke, mely Kidei Sipos Dávid 1759-ben készített remekműve, a templom ékessége.
Barokkos jegyeket hordozó ortodox temploma 1848-ban épült, titulusa a Szentlélek Földre Szállása. Az 1860-ban épült görög katolikus templomát a Szentlélek Földre Szállása tiszteletére szentelték fel
A községközpontban született Vasile Lucaciu (1852-1922) görög-katolikus pap, politikus, az erdélyi memorandista mozgalom kiemelkedő alakja. Szülőházában múzeumot rendeztek be, mely dokumentumokkal és személyes tárgyakkal igyekszik bemutatni a jeles személyiség tevékenységét.
Az elsősorban növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó község homokbánya tavánál kialakított üdülési övezete közkedvelt a turisták körében, a szolgáltatások további fejlesztése remek lehetőséget kínál a településnek.


Műemlékek:


Navigálás


Szatmár Megyei Múzeum
Bd. Vasile Lucaciu, Nr. 21
440031, Satu Mare
România
Tel.:0261-737526
Fax.:0261-768761
Email:[email protected]

Részletek
Finanţator
Sigla UE
Pentru informaţii despre celelalte programe finanţate de Uniunea Europeană în România, cât şi pentru informaţii detaliate privind statutul de membru al României la Uniunea Europeană, vă invităm să vizitaţi adresa web a Reprezentanţei Comisiei Europene în România
Acest site web nu reprezintă în mod necesar poziţia oficială a Comisiei Europene. Întreaga răspundere asupra corectitudinii şi coerenţei informaţiilor prezentate revine iniţiatorilor site-ului web.